Igaz, hogy anyagilag valamennyire könnyebben élnek ott az emberek, mint mi, de azért messze nem annyival, mint azt mi itthonról gondoljuk. Ugyanúgy kell ott is dolgozniuk az embereknek, van munkanélküliség és mindenki igyekszik spórolni. Ott is van mindenféle ember, gazdag és szegény egyaránt, vannak hajléktalanok és alkoholisták, van verekedés és bűnözés.
De a mindennapokat nem igazán ezek a kérdések töltik ki, hanem ugyanúgy ,mint nálunk, sokkal inkább (egyetemista körökben) a ki-kivel hol mit csinált (vagyis ment a pletykálás rendesen), a bulik szervezése, a fényképek cserélése, azért az egyetem és a tanulás is, és az örök téma: „hideg van!” (és sokat esett az eső is), és a már megint megfáztunk.
Tehát nem mondanám, hogy olyan hatalmas nagy különbség lenne a között, ahogy máshol élnek az emberek, és a között, ahogy mi élünk. Talán csak annyi, hogy ők nem gondolják, hogy kevesebbek lennének másoknál.
A témában az egyik legérdekesebb beszélgetésem Nanakóval volt, aki azt mesélte, hogy Japánban az emberek úgy gondolják, hogy ők túl sokat dolgoznak túl kevés pénzért, ellenben az európaiakkal. Az olaszoknál az északi és déli területek közötti ellentétekre panaszkodnak, a közbiztonság hiányára délen (a turistacsoportokat rendőrök kísérik); a brazilok mindig elkésnek mindenhonnan, mert a buszoknak nincs menetrendje, azok majd egyszer jönnek, a németek pedig arra panaszkodtak, hogy ők mennyire zárkózottak és nem barátkoznak (itt azért megjegyezném, hogy bár tényleg nem barátkoznak, de ha segítséget kértem, akkor mindenki hihetetlenül készséges volt).
Vagyis én úgy látom, hogy nincs olyan nagy különbség az országok között, talán a nyelvünk miatt mi kissé elszigeteltebbek vagyunk. Az emberek mindenhol lényegében ugyanolyanok, vagyis van mindenféle személyiség, nincs lényeges különbség a mindennapokban.
